Rólunk

A Fehér-Truck Kft. 25 éve, 1995-óta foglalkozik haszongépjármű alkatrészek forgalmazásával, majd 2003-tól kamionok és pótkocsik szervizelésével, javításával, karbantartásával.

Mint minden magyar tulajdonú középvállalkozás, mi is nehéz, de fontos tapasztalatokkal szegélyezett úton jutottunk el a jelenbe. Alapító-tulajdonosként büszkén mondhatom, hogy cégünk mára országos ismertségre tett szert. Mások mellett saját szervizzel rendelkező, fuvarfeladatokat ellátó szállítmányozó cégek is gyakran fordulnak hozzánk speciális javítási igényekkel. Ügyfeleink ajánlanak minket, a gyártók, vezérképviseletek, márkaszerviz hálózatok keresik a velünk való együttműködést, a versenytársainkkkal pedig nemcsak versenyezünk, hanem alkalmanként kooperálunk is.

A nagy flották költséghatékony kezelése éppen olyan fontos feladat nekem és kollégáimnak, mint a kis egyéni vállalkozók problémájának megoldása, akik meghibásodás esetén nem tudják helyettesíteni a gépjárművüket. A magas szintű kiszolgálás mellett kiemelt figyelmet fordítunk a minőségbiztosításra, az ügyfelekkel való kapcsolattartásra és elégedettségük mérésére.

Mivel saját alkatrészüzlettel rendelkezünk, kapcsolatban állunk szinte valamennyi nagykereskedővel, vezérképviselettel. A napi többszöri beszállítás, kiegészítve a saját anyagbeszerzéssel és raktárkészlettel, azt eredményezi, hogy az alkatrészek beszerzési ideje a körülményektől függően változik ugyan, de alapvetően rövid, átlagosan 1-3 óra. Ügyfeleink gyors és magas színvonalú kiszolgálását folyamatos fejlesztésekkel, innovációkkal biztosítjuk.

Mottónk: A megbízhatóságot mi szállítjuk!

Műszaki vizsga hely.

A 2020-ban kitört koronavírus-járvány természetesen minket is elért, de kollégáink pozitív hozzáállásának és ügyfeleink elkötelezettségének köszönhetően nem viselte meg cégünket. Továbbra is stabilan, mély szakmai alázattal és az ügyfeleink iránti tisztelettel várjuk a javítandó gépjárműveket modern telephelyünkön.

Várjuk szervizünkben!

Üdvözlettel,
Fehér István

Hívjon bizalommal: +36302797871

MIÉRT VÁLASSZON MINKET?

Biztos lehet benne, hogy járművével úgy foglalkozunk, mintha a miénk lenne.

Ügyfeleinkkel a kommunikáció közvetlen, sokszor barátinak mondható, a legvégsőkig megtartva emberi és szakmai hozzáállásunkat a problémákhoz, feladatokhoz.

Szervezett, sokszorosan kipróbált javítási folyamataink garantálják a rövid átfutást és a megfelelő végeredményt.

Több, mint 20 éves tapasztalatunknak köszönhetően eredeti és garantált minőségű alkatrészekkel dolgozunk.

A pontos, korrekt elszámolás és a megbízhatóság mindig is cégünk alappillére volt és lesz.

Kiemelt Prémium Partnereink számára (szinte) nincs lehetetlen kérés, akár hétvégén sem.

Forduljon hozzánk bizalommal